Bizony, pár nap (kettő) és itt van a szombat reggel. Délelőtt van idő egy kis gépszimatolásra (kocsimosás, takarítás, utolsó simítások).
Nekünk, Találkozószervezőknek is vannak még utolsó simítások, de az oroszlánrész már 99 %-ig kész van. Várjuk a jó időt és a vendégeket.
Szombaton inkább egy baráti hangulatú délutáni, esti programsorra invitáljuk az érdeklődőket. Lesz idő bőven a baráti beszélgetésre, megmutatni egymásnak a vwasakat, hogy mi készült, vagy mi fog rajta elkészülni. Tavaly még egy dízel Golfból is sikerült versenyautót állítani az érkezési állapotához képest. Dízel adagolót állítottunk be a közönség szeme láttára, közben sok-sok kérdést megválaszolva... A délután folyamán fotókat is vetítünk elmúlt Találkozóinkról.
Lehet közben sütni-főzni, piknikelni, sátorozni, táborozni, kellemes füves-fás környezetben, akár az autó mellett közvetlenül. Tüzifát a helyszínen biztosítunk!
Este 19 órától indul az ESTI MENET c. felvonulás a városban, persze ha ti is úgy akarjátok és leszünk hozzá jó sokan.
A szombat esti felvonulás után 20 órától szabadtéri mozizással fejezzük be a szombat estét. Közösen nézzük meg a Csapd le csacsi c. filmet.
A délután ill. az este folyamán tisztálkodási, fürdési lehetőség a helyszín (Kastélykert) közeli termálfürdőben. Ez a lehetőség a szervezőktől kapott jeggyel max. 23 óráig áll rendelkezésre.
Aki még nem tudná hova kell jönni, egy kis segítség: Balmazújváros, Penny-parkoló, Kastélykert, vagy városi Termálfürdő...Ott már látni fog Bennünket.
A vasárnapi nap (május 1.):
Ez már egy pörgősebb nap lesz. Többféleképpen lehet érkezni:
1. Egyénileg, ha vonulni akarsz, akkor 9 óra előtt
2. Debrecenből, ahol a konvoj tagjai 7.30 és 8.00 óra között gyülekeznek a BAUMAX-áruház parkolójában, majd konvojban jönnek Balmazújvárosra.
3. Füzesabonyban a körforgalomnál lévő MOL-kútnál is lesz gyülekezés 6.30 és 7.00 óra között és ők is konvojban indulnak Balmazújváros felé
A konvojok pontosan a megadott időpontokban indulnak, nem várnak senkire!!!
9 órakor indítjuk a VÁROSÉBRESZTŐ FELVONULÁST. Ez a változatos járműbemutató sor valóban felébreszti a várost. A résztvevők száma, az útvonal hossza, az időtartama, élménykínálata miatt közel, s távol szinte semmivel össze sem hasonlítható. A felvonulás több helyen megáll, hogy közben a résztvevők és a nézők is jobban megnézhessék, és fotók is készüljenek.
A felvonulás kb. két órán át tart majd, így utána, de még a következő programsor előtt egy kis szusszanásnyi idő, lehet jelentkezni az ügyességi versenyre, felkészíteni a gépet a szépségversenyre. Ha már a szépségversenynél tartunk... A reggel, illetve a délelőtt folyamán kocsimosásra is lesz lehetőség. Dózsa Gy. és a Bethlen u. sarkán található Crysal-Hüse Autómosó áll az érdeklődők rendelkezésére.
Visszatérve a felvonulás utánra... Déltől kezdődik az ügyességi verseny. Lezárjuk a Főtérnél lévő négysávos főutcát és ott lehet majd a bójákat kerülgetni (nem lesz könnyű)
Az ügyességi verseny kísérőrendezvénye lesz hagyományosan az RC-modelbemutató is, ahol remélhetőleg távirányítású autók, repülők manővereire tátjuk majd a szánkat.
Lesz csajos-habos kocsimosás is:
De elkápráztat majd sokakat a motoros akrobata is, ugyanúgy, mint az ügyességi verseny egy-egy ügyes versenyzője is:
16 órakor aztán eljön az igazság órája. A Kastélykert színpadán kihirdetjük a versenyek győzteseit, akik átveszik majd díjaikat.
A díjkiosztó után nincs még vége a napnak. Estig színpadi produkciók szórakoztatják a vendégeket, majd 20 órától Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar ingyenes koncertje zárja a remélhetőleg emlékezetes Találkozót.
A részvétel minden programon, a versenyeken, az egész Találkozón teljesen ingyenes. Sőt minden résztvevő járműtulaj kap 1-1 Találkozómatricát is emlékbe tőlünk.
Éhen sem maradtok, hiszen a helyszínen büfék, árusok is lesznek. Ínyencek vásárolhatnak szabadtűzön készült ételeket a Szabadtüzi Lovagrend jóvoltából. Akik nem vezetnek kóstolhatnak pálinkákat, borokat. Vagy bárki nevezhet délelőtt 10 órától az ARANYFAKANÁL FŐZŐVERSENYRE is.
További infok:
lacidudas@gmail.com
+36 30 99-52-894
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.